A gyerekek általában jól tudnak alkalmazkodni bármilyen élethelyzethez, akár szélsőséges típusúakhoz is. Az óvoda elhagyását és az első iskolai évet mégis minden szülő és szakember olyan időszaknak látja, ami jelentősen igénybe veszi a kisgyermekek alkalmazkodási képességét. 
Miért olyan nehéz ez az időszak a gyerekek életében? Mi okozza a nehézségeket? 
Nos, összességében úgy foglalhatnám össze, hogy egészen másmilyen lesz a család értékrendje, amikor iskolás lesz a gyermek. Más dolgok lesznek fontosak, a szülei másféle kérdéseket fognak feltenni és másféle elvárásokat fognak támasztani vele szemben. Már nem azon izgulnak, hogy kivel játszott és mit játszottak. Az sem érdekel hirtelen senkit, mi volt ebédre, uzsonnára. Csakis az izgatja a szülők fantáziáját, hogy gyermekük hogyan felelt meg a tanórákon, a tanító néni megdicsérte-e, és kapott-e piros pontot? Vagyis hirtelen csakis a tanulási teljesítmény lesz érdekes és fontos. És a tanítónak való megfelelés mértéke. 
Az otthoni beszélgetés, sőt még a nagymamával történő telefonbeszélgetések is főleg a tanulásról, az iskolai teljesítményről szólnak. Az esti teendők is az iskolával kapcsolatosak: ceruzahegyezés, táskapakolás. A szülők egyike, jellemzően az anyuka, átlapozgatja a könyveket, munkafüzeteket és füzeteket, közben bármit lát, ezer kérdést tesz föl a gyereknek a látottakkal kapcsolatban. „Ezt a tanító néni írta oda pirossal? Ezt miért nem másoltad le? Ezt nem kellett kiszínezni?” Próbálják a gyereket arra ösztönözni, hogy pontosan és valósághűen mesélje el az egész napját, közben válaszoljon ilyen fontos kérdésekre. Persze a gyereknek fogalma sincs, hogy ki kellett-e színezni a mackót, vagy nem. Akkor éppen nem figyelt oda. Látta, hogy a padtársa kiszínezte a virágot, de a mackót nem, és ő is ugyanazt csinálta. Anyuka hiába kérdezgeti, este meg pláne fogalma sincs arról, mit és miért színezett ki. 
A gyerek nem érti, miért kell erről annyit beszélni. A nagymama is, aki egyébként tök jó fej, miért tesz föl annyi kérdést az iskolában történtek felderítése érdekében. Régebben teljesen más dolgokról beszélgettek a szülőkkel és a nagyszülőkkel is. Egyik napról a másikra azonban a felnőtteket mintha semmi más nem érdekelné, mint az, hogy pontosan mi történt a tanórákon és ő, az elsős gyerek, abban milyen szerepet vállalt, és a tanító néni mit szólt mindehhez. 
Ha tudná szegény kis elsős, hogy a felnőttek viselkedésének ilyen fajta változása mögött mi van! Hogy mi megy végbe abban a szerencsétlen szülőben! Hogy micsoda mérhetetlenül magas fokát éli meg ez idő alatt a szorongásnak! Ha tudná a kis elsős, hogy a szülőnek a gyermeke legkisebb kudarca is ezerszer jobban szorítja a mellkasát, mint a sajátja! Akkor talán megértőbb lenne a felnőttekkel, és jobban igyekezne tényszerű tájékoztatást nyújtani az iskolában történt legapróbb akcióiról is. És igencsak törné magát a tanulásban, hogy csakis csupa sikertörténetet kelljen anyjának és apjának hallania. 
Persze a kicsi elsős még alig múlt hat éves, és semmit nem tud a felnőttek szorongásairól, csak érzékeli őket és megijed…